2017. már 01.

Hozzuk közelebb Nógrádot!

írta: zolxy
Hozzuk közelebb Nógrádot!

71-es és 78-as vonalak összekötése

Ebben a posztban most kitekintek a városhatáron túlra. Budapest szerves részét képzik az elővárosi vasútvonalak, de lenne még hova fejlődni (pl S-bahn). Most arról lesz szó, hogy a 71-es vonal északi felét, hogyan lehetne új irányba vezetni. Manapság Nógrád megyét elkerüli az összes fő vasútvonal és autópálya sem érinti. Az ország egyetlen megyéje, ahol az összes vasútvonal villamosítatlan. Régen volt közvetlen vonat Salgótarjánba, a balassagyarmati közvetlen járat is megszűnt nemrég, amely Aszódon keresztül járt. Ezen kellene változtatni!

Az ötlet az lenne, hogy a 71-es vonalat összekötni a 78-as vonallal a 77-es vonal egy szakaszának a felhasználásával, ezáltal az elővárosi közlekedés bővülne a Galga menti településekkel. Egyébként Nógrádkövesdig lehet egyesített bérletet vásárolni.

71_nagy.jpg

 Természetesen ahhoz, hogy a 78-as vonal szerves részévé váljon a budapesti elővárosi közlekedésnek, szükséges a vonal villamosítása és rendbetétele. A 71-es vonal felújítását már tervezik, így érdemes lenne megvizsgálni ezt a kapcsolatot. 71.jpg

A térképre ránézve gyakorlatilag két "deltát" látunk. A nagyobbik ami, a 71-es vonalból ágazódna ki Őrbottyánnál és csatlakozna be a 77-esbe Váckisújfalu felé. Itt kisebb emelkedőt kell leküzdenie az összekötésnek, de nem okozna nagy akadályt. A kisebbik, ami egy valódi delta vágány lenne, pedig Galgamácsánál létesülne a 77-es és 78-as vonalak között. Őrbottyán északi részén épülhetne egy új megálló, Váckisújfalun a régi állomás helyett a központhoz közelebb létesülhetne egy megálló. Galgamácsán egy teljesen új állomást kell létrehozni, aminek a hátránya, hogy távol esik a település központjától, viszont így nyernek egy sűrűn közlekedő elővárosi kapcsolatot.

A tervezetemmel számolok a 77-es vonal újranyitásával (Vác-Aszód-Hatvan), mivel a 78-as vonal déli szakaszát ez szolgálná ki, ugyanis az újonnan létrejövő kapcsolat nem indokolja a Balassagyarmat és Aszód közötti kapcsolatot, de a lehetőség továbbra is adott lesz. Az új 71-es "fő"vonal Budapest és Balassagyarmat között órás ütemet biztosítana. Nem kell tartaniuk a Váchartyániak, Vácdukaiak és Csörög lakóinak sem, mert továbbra is megmarad itt a közlekedés Vác és a főváros között.

Viszonylatok:

S71: Bp-Nyugati - Veresegyház - Vác
G71: Bp-Nyugati - Veresegyház - Vác
S77: Vác - Galgamácsa - Aszód - (Hatvan)
G78: Bp-Nyugati - Veresegyház - Galgamácsa - Balassagyarmat
S78: Bp-Nyugati - Veresegyház - Galgamácsa - Balassagyarmat

 

Ha tetszett az írásom, lájkolj és kövess a Facebookon.

Szólj hozzá

máv vasút 71 77 agglomeráció 78 Vác Balassagyarmat Váckisújfalu Nógrád Őrbottyán Galgamácsa Galga