2018. sze 09.

Új 40-es fővonal a Duna mentén

írta: zolxy
Új 40-es fővonal a Duna mentén

Egy határral arrébb Ausztriában, jelenleg 3 vasúti alagutat fúrnak. Mind a 3 alagút célja, hogy gyorsítsa a személy-, de főként a teherforgalmat. A Brenner-hágó alatti nagyban fogja segíteni az Olaszország és Németország közötti kereskedelmet, de tiroli tartományra is kedvező hatással lesz.

Az új Südbahn

Amiért most posztot írok a főleg a másik két alagút miatt van. Klagenfurt és Graz is jó kapcsolatokkal rendelkezik az osztrák fővárossal, de Karintia és Stájerország központjai között jelenleg nincs kötött pályás közlekedés. Ezen fog segíteni az új bázisalagút, a Koralmtunnel. Így az Olaszország felől érkező szerelvények Graz érintésével jutnak el Bécsbe, ezzel segítve a város fejlődését és az országrészek közötti kényelmesebb szállítást.

 A másik nagyszabású alagút a Semmeringi bázisalagút lesz, ezáltal kiváltva a meredek hegyi pályát. Természetesen nem fogják bezárni a Semmeringi vasutat hiszen az műemlék és rengeteg turistát is vonz a térség. Az alagút a transzfereket fogja felgyorsítani, főleg a teherforgalmat, amelyek így korlátozás nélkül használhatják majd a südbahnt. Bécs és Klágenfurt között kevesebb, mint 3 óra, Graz és Klagenfurt között pedig 45 percre rövidül a menetidő.

Bámulatos, ahogyan az osztrák vasút megtesz mindent annak érdekében, hogy kényelmes és gyors szolgáltatást nyújtson, nem csak személyszállítás terén, hanem teherforgalom számára is. 

A magyar "Südbahn"

Nos, a bevezető után nézzük meg, hogy hazai viszonyok közt, hogyan lehetne kialakítani egy új vasúti főtengelyt Pécsre. Sose értettem, hogy a Duna mentén, azzal párhuzamosan, miért nem épült ki egy normális fővonal, hiszen a térségben elég erős a buszos közszolgáltatás, ami a vasút hiányára is utal egyben. A 150-es elsősorban Szabadkát, Újvidéket és Belgrádot hivatott kiszolgálni, így elkerülte Soltot, Kalocsát, Baját. A 40-es a Kapos mentén és a Mecsek lankái közt épült ki, ami jelenleg lassú, sokat kanyarog és elkerüli a  nagy lakosságszámú településeket is. A 40-es vonalból elsőként a 42-es vonal válik le Dunaújváros felé, utána a 46-os Szekszárd - Baja felé, majd a 41-es Kaposvár felé.

40-es.jpg

Az osztrák mintához hasonlóan, mi is felfűzetnénk Dunaújvárost, Dunaföldvárt, Paksot, Szekszárdot, Bátaszéket és Pécset egyetlen fővonalra. Előnyünk az, hogy Bátaszékig lapos a terep, így viszonylag könnyebben és egyszerűbben megépíthetjük ezt a szakaszt. Sőt sok helyen a meglévő vonalakat kellene csak felújítani. Bátaszék és Pécs között kellene alagutat és völgyhidakat építeni, de azért lássuk be, hogy nem az Alpokban kell ezt sem megépíteni és a párhuzamosan  M6-os autópálya is itt alagutakban halad.  De nézzük meg részletesebben.

I. ütem: Dunaújváros az elővárosi határon belülre

Jelenleg zajlik a pályafelújítás Kelenföld és Százhalombatta között és már kiírták a pályázatot a következő Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti szakaszra is. Az utóbbi is örvendetes, de az én tervezetem Ercsi után már nem találkozna többet a régi nyomvonallal az új. 

40_ercsi.png

Első ütemben Ercsi és Adony állomások közt épülne ki az új nyomvonal pár. Iváncsa kaphatna egy új közelebbi megállót a központhoz. A régi nyomvonalat természetesen nem szüntetném meg, mivel Pusztaszabolcs, Sárbogárd és ezen túl Kaposvár felé (ha úgy tetszik a régi 40-es lehetne az új 41-es vonal) még mindig ez a legjobb kapcsolat. A régi nyomvonalon az iváncsai megállót áthelyeztetném, hogy Beloianniszt jobban kiszolgálja. Ide kellene egy közúti kapcsolat is a besnyőieknek is. Adonytól a 42-es meglévő nyomvonalát kell fejleszteni Dunaújvárosig, ez által Fejér megye második legnagyobb városába gyorsabban el lehetne jutni.

II. ütem: Dunaújváros - Dunaföldvár

Régebben volt vasúti kapcsolat, (illetve még megvan) a két város között Mezőfalva érintésével. Azóta a 42-es vonal Mezőfalva és Paks közötti szakaszán a vasúti személyforgalom szünetel. Néha még 1-1 paksi atomvonat még fel-fel bukkan a szakaszon. 

40_duv-df.png

A mezőfalvai kanyar levágásával, az új nyomvonalon lényegesebben lerövidítené az utazási időt két város között. Szerencsére ezen a szakaszon az M8-as töltésen halad, így egyszerűen megoldható a külön szintű kereszteződés. A 6-os és 61-es utaknál ajánlott megépíteni az alul vagy felüljárót.

III.ütem: Dunaföldvár - Paks

 Itt is a 42-es maradékán folytatódna a vonal, de feleslegesnek tartom a bölcskei kanyart, mert a 6-os út mentén szinte végig lapos a táj, csak egy kisebb domb állná útját Dunakömlőd előtt, amit egy bevágással könnyen orvosolható.

40_df-paks.png

IV. ütem: Paks - Tolna - Szekszárd

Ez a soha meg nem épült vonalszakasz. Érdekes, hogy ebben a térségben 3 vonal is véget ért, ahelyett, hogy összefonódtak volna. Paks, Dunapataj, Kalocsa és Tolna között lehetne értelmesen átgondolt vasúti kapcsolatokat létrehozni Pl Szekszárd - Kiskőrös, Paks - Kalocsa, Solt - Kalocsa.

Itt már terveztek egy új Duna hidat, amelynek sajnos végül nem lett része a vasúti pálya. Nagy hiba!

40_paks_tm_1.png

Paks és Tolna-Mözs között egy teljesen új nyomvonalat kell tervezni, mert itt sosem volt vasúti kapcsolat, mégha tervben is volt, de sosem épült meg. Tolnán egy rövid szakaszon van a teherforgalom számára vasút, ami jó alapja lehet, a fővonalnak (mármint a nyomvonalnak).

V. ütem: Szekszárd - Bátaszék

Gyakorlatilag itt csak a régi síneket kell felújítani, de kérdésessé vált számomra, hogy valóban nyugat felől kell becsatlakoznia Bátaszéken az új vonalnak? Ugyan is, ha tovább folytatjuk innen Pécs felé, akkor jobb volna, ha kelet felé esne az új kijárat Bátaszékről. A legjobb, ha Bátaszék és Alsónyék állomások közé esne egy delta kapcsolat, így mind a két irányba biztosított lenne a továbbhaladás, felesleges fordulók nélkül. 

40_bsz_decs.png

VI. ütem: Bátaszék - Pécs

Összességében ez a szakasz volna a legdrágább, mivel itt át kell jutni a Mecseken, hogy elérjük Pécset. A régi 64-es vonalra nem lehet alapozni, hiszen rengeteget kanyargózott a dombok között.

40_pecs_bsz_2.png

A térképen jelzett "A" verzió nagyjából ezt a vonalat fedné le és Pécsvárad érintésével jutna el Pécsre. A "B" verzió kicsit kacifántosabb, ezért is bontottam 2 részre. Mohácsig viszonylag könnyű a terep és a "B1" verzót akkor is érdemes lenne megépíteni, ha az "A" verzió lenne a befutó, mert Bátaszéken lehetne csatlakozást kialakítani Mohács felé. Értelem szerűen a "B2" verzió a Pécs - Mohács szakaszt vágná le. 

Az új vonalon, a már megszokott 3 vonatnem közül választhatnánk

IC: óránként (Budapest - Pécs )
sebes: két óránként (Budapest - Pécs / Baja, esetleg tovább Szigetvár - Barcs felé)
személy: két óránként (Dunaújváros - Pécs - Barcs / Baja / Mohács) 
S40: Budapest - Dunaújváros
S41: Budapest - Pusztaszabolcs - Sárbogárd (-Dombóvár)

Ha tetszett az írásom, lájkolj és kövess a Facebook-on. Köszönöm!

Szólj hozzá

42 máv vasút 40 150 46 agglomeráció 41 összekötés Pécs Bécs Dunaújváros Magyarország Budapest Klagenfurt Paks Szekszárd Duna Kalocsa Mohács Fejér Tolna Graz Dunaföldvár Százhalombatta Adony Semmering Pusztaszabolcs Kiskunság Ercsi Südbahn Duna híd 40-es vonal Koralm