2017. ápr 09.

Mi lesz veled Dél-Pest?

írta: zolxy
Mi lesz veled Dél-Pest?

Az előző posztom folytatásaként, most Pesterzsébet és Csepel kötöttpályás közlekedését vizsgálom meg. Erről egyébként az M5-ös metró kapcsán írtam már. Röviden arról lesz szó, hogy Pesterzsébeten újragondolnák a villamosközlekedést, valamint a Hév meghosszabbításával a kerület kapna egy közvetlen kapcsolatot a belvárossal. Ugyancsak igaz ez Csepelre is, habár itt a Hév már súrolja a belváros szélét, de remélhetőleg a hosszabbítással még több utast tudna vonzani. Csepel közlekedését nagyban befolyásolhatja egy új Duna-híd a budai oldallal, többek közt erről is szó lesz.

Új Duna-híd

Kezdjük is rögtön az új híd tervezetével. Ugyebár köztudott, hogy az Olimpia miatt megálmodtak egy hidat, amit csak Galvani hídként emlegettek, ami a Csepel-sziget északi csücskét szelte át és Pesten az Illatos útba torkollott volna be. Nos, Olimpia nem lesz, de elvileg ezt a hidat megépítenék ettől függetlenül is. hidak.jpgMiért nem lenne szükség erre a hídra? Egyrészt azért, mert a "pesti vége" a semmibe vezet. Az első értelmes csomópont a Soroksári út után az Üllői út volna, ami baromi messze van. Csepelen a semmin megy keresztül. A budai felhajtója a Rákóczi híd "felhajtója" is. Persze a híd megépülte után valószínűleg a város benépesítené ezeket a holtterek.

Budapest déli részének szükség van egy új hídra! Az Albertfalvi híd jobb alternatívát nyújt, mint a Galvani testvére. Nagyjából két híd között félúton található (Rákóczi híd és Deák Ferenc (M0-ás) híd). Közvetlen összeköttetést biztosítana 4 kerületnek (Pesterzsébet, Csepel, Újbuda, Budafok). Pesten a Határ út folytatása lehetne, ami a város 4. körútjának egy részének is tekinthető. Ugyebár a Galvani híd is a Határ úthoz vezetett volna, de látható, hogy több értelme van a Határ út másik végét meghosszabbítani Csepel és Buda felé. Erről részletesebben ebben a posztban olvashatsz.

Pesterzsébet

Budapest XX. kerülete. Jelentős lakótelepek találhatóak itt, de tömegközlekedéssel, talán a város egyik legrosszabban kiszolgált területe, pedig a területén több fontosabb tömegközlekedési eszköz is található, de ezek inkább egymás hátráltatói, mintsem segítői. A kerület elsődleges közlekedési eszköze a belvárossal a 23-as buszcsalád. Sajnos a hév két okból sem kedvez az itt lakóknak. 1: a lakótelepek szélén halad, 2: nem jut el a belvárosig! Az utóbbit egy rövid összekötéssel, akár a Boráros térig is lehetne járatni és, így már rögtön alternatív útvonalat adnánk a 23-asnak. Az előző posztban a hévek integrálásáról volt szó. Amennyiben az megvalósulna, úgy jelentős forgalomnövekedés várható ezen a szakaszon. Az előbbi probléma orvoslása az volna, ha kerület szívébe kéreg alatt átvezetnék a hévet ( a térképen M5-ös metróként jelöltem, mert hát remélhetőleg a déli hévek és a szentendrei hév M5-ös metróként egyesülve, a város legforgalmasabb tömegközlekedési gerincvonalává avanzsálhat).

Villamos közlekedés. A kerület villamoshálózata elavult és nem felel meg a mai kór követelményeinek. Úgy tűnik ezt felül fogják vizsgálni. Az iho honlapján található egy tervezet, de bevallom őszintén, szerintem az hibás. Nincs szükség Pesterzsébet városközpontjában egy óriás hurokra. Az én elképzeléseim szerint a következő térképen szemléltetem, ha úgy tetszik az "erzsébeti fonódót" :)

erzs_vill.jpg

  • A terv: A villamosok a Török Flóris utca villamosfőtengelyen járnának. A 3-as és a 2-es villamosok új végállomása a Topánka utcába kerülnének a Csepeli átjáró elé, ugyan is fontos volna azzal is számolni, hogy a jövőben a 3-as villamos a jövőben Csepelen át Budáig járna. A térképen látható még egy viszonylat 53-as számmal, amit a Határ út M és Csepel között járna, de erről részletesebben a Csepelnél kifejtem. Ezen a terven a legnagyobb probléma, hogy több villamosjárat is elkerülné Pesterzsébet városközpontját, valamint a tervezett M5-ös metró/Hév állomások egyikét.
  • B terv: A villamosfőtengely itt a Gubacsi út/Határ út és Pesterzsébet városközpont között, a Lajtha László utcába tevődne át.  A lakótelep legjobb kiszolgálást ezen a szakaszon kapná. Az összes villamosviszonylat egy tengelyen haladna és a kerület központját is érintené az összes járat. Én ezt a tervet támogatom!

Mi látható még a térképen? A Határ út folytatásaként épülne egy új híd a soroksári Dunaág felett. Új vasúti összeköttetés jönne létre a csepeli szabadkikötőbe, a régit felhagyva. Miért? Nos, ha a 3-as villamos meghosszabbodik Csepelen át Budára, akkor a Gubacsi hídon kell a hely a 2 vágánynak. A legfrissebb hírek szerint a Gubacsi hidat felújítják (rá is fér!). Még a csepeli átjárót kellene kibővíteni, hogy ott is tudjon a villamos áthaladni, de ott valószínűleg komolyabb beavatkozás kell majd.

Maradjunk a realitás talaján! Szép volna, ha a Hév kéregalagútban érné el Pesterzsébet városközpontját, de erre kevés esélyt látok egyelőre, mégha a Balázs Mór tervben ez szerepel is. Egyelőre lássuk, mi lesz a déli hévek meghosszabbításából és, ha az megvalósul utána lehet tervezni a metrósítást. Szóval, ha metró lesz, akkor elengedhetetlen, hogy ne kerülje el a kerület központját.

erzs_hev.png

Ezen a térképen az látható, hogy a Hév maradt. A "B terv" alapján a Lajtha László utcán haladna végig a villamosfőtengely. Pesterzsébet felső Hév állomást át kell helyezni. Erre a legjobb hely egy kicsit délebbre a csepeli átjáró tövében volna. A 2-es és 3-as villamosok végállomása a ehhez a megálló közelében a Baross utca torkolata után létesülne. Opcionálisan a Határ út végén is épülhetne egy megálló a lakótelep északi részének a jobb kiszolgálásának érdekében.

A Török Flóris utca 1 vágányú szakaszát át kell építeni 2 vágányúvá a templomtól. A Nagysándor József utca után több terv is van a folytatásra.

erzs_korhaz.jpg

Ami közös mind a 4 tervezeten, hogy a villamos végig a Török Flóris utcán haladna, ezzel kiváltva az értelmetlen Ady Endre utcai szakaszt. Valamint a "kis hurok" megszűnne (Jókai Mór utcai szakasz).

  • A terv: A "nagy hurok" megmaradna. A Vörösmarty utcán haladnának lefelé és az Előd utcai végállomás megszüntetve az Alsóhatár úton érné el a Dél-pesti kórházat a villamos. Visszafelé a Török Flóris utcán közlekedne.
  • B terv: Ugyan az, mint az "A terv", de itt Szentlőrinci úti lakótelepet is bevonva egy hurokban fordulna a villamos a Szent László út - Újtelep út - Köves út - Alsóhatár út útvonalon.
  • C terv: A "nagy hurok" megszűnne és végig dupla vágányon járnának a villamosok a Török Flóris utcában. Az utcában elférne mind a 2 vágány, csak korlátozni kellene a forgalmat, pl csak célforgalom számára, vagy egyirányúsítani. A végállomás az "A terv" alapján valósulna meg.
  • D terv: A "B és C terv" összegyúrva. Szerintem ez a terv a legjobban tudná ellátni a környék közlekedését, mivel bekapcsolja a kórházat és a lakótelepet is.

Csepel

Itt nagyon nincs mit részleteznem, mert már egyszer kifejtettem a nézeteimet a kerület közlekedésével kapcsolatban. Bár ahhoz képest annyiban változott, hogy az Albertfalvi híd átvezetését, nem a település északi felén az Ady Endre úton vezetném keresztül és azon tovább a Gubacsi hídon, hanem a Határ útba közvetlenül kötném be. Ettől kivétel a 3-as villamos, ami maradna ugyan ezen az oldalon. Az alábbi térképen jobban látható az elképzelés:

csepel-budafok-erzsebet.jpg

Budáról a 17-es villamos hosszabbodna meg Csepelig, Pest felől pedig az 53-as villamos biztosítana átjárást. A vonalvezetés szerintem a Kossuth Lajos úton és a Táncsics Mihály úton kell vezetni a lakótelepek felé. Egy nagy hiba, hogy a 3-as villamos nem érinti Csepel központját a Szent Imre teret, de a 17-es és 53-as villamosok tudják biztosítani ezt a hiányt.

Ha tetszett az írásom, lájkolj és kövess a Facebookon.

Szólj hozzá